Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
GASZTRO

Mesebeli környezet, a kézműves sörök legjava és bivalyerős ételkínálat egy tóparti kis bisztróban!

CSV_7416

A tulajdonosok maguk mögött hagyva a Gozsdu udvar forgatagát a vissza a természetbe elvet követve egészen Gödig meg sem álltak, ahol egy tóra néző rendkívül barátságos, már első ránézésre is szívet melengető kis bisztrónál vertek gyökeret, ami ráadásul már 30 éve stabil helynek számít a helyiek körében. Nem mindennapi ital-és étlappal, patinás környezetben, egyfajta mini mennyország ez a hely!

Az első benyomás szinte leírhatatlan, mindössze 20km-re található a nyüzsgő város zajától ez a rejtett kis zug, ahol a felhőtlen kikapcsolódás és feltöltődés mindenkinek garantált. Még csak egy hónapja nyitotta meg kapuit a ráncfelvarráson átesett Tó Bisztró, miközben a régi designból is visszaköszön egy-két elem. Külön kiemelném az óriási képet a bejárat mellett, ami egy a harmincas évekből megmaradt felnagyított fekete-fehér hangulatfotó a partról. Mert hogy akinek a tó nem elég, mindössze néhány lépésre csordogál a Duna, nyáron, alacsony vízállásnál pedig a Homoksziget is megmutatja magát, ahol bizony még zenés mulatságokat is szoktak rendezni.

Több évnyi Léhűtős tapasztalattal a háta mögött nem ért váratlanul Andrásék új helyén található rendkívül impozáns sörválaszték, de a szemrevaló borlapon kívül egy nem mindennapi rum választékból is lehet szemezgetni. Az étlapról elsőként Ica néni legendás lilahagymával gazdagon megszórt zsíroskenyerét próbáltam ki, aminek különlegessége, hogy a kenyér hosszában van felvágva, így aztán egy igencsak kiadós sörkorcsolyáról beszélhetünk.

A folytatásban egy minden elemében egyedi wrap különlegesség került ki a konyha ablakán. A megszokott tortilla lap helyett libanoni kenyeret használnak, ami már önmagában egy hatalmas pluszt adott az egésznek. A töltelék egy nem éppen hétköznapi lecsó cukkinivel, padlizsánnal, kaliforniai paprikával a főszerepben. A vega opció mellett csirkehusival is lehet kérni, ez esetben jó nagy rusztikus húskockák a lehető legtökéletesebb állagúra pirítva kerülnek az összeállításba. Mártogatósnak két nagy tálkában jalapenós kéksajtos sajtkrém és kevert uborkás majonéz kapott helyet. Néhány igazán jó kis ötlettel rendkívül egyedivé és laktatóvá tették ezt a nem mindennapi tekercset.

A hamburger itt is nagy húzóerőnek számít, így egyértelmű volt, hogy ki kell próbálnom. Engem már nem lehet olyan könnyen elvarázsolni, de ez itt most sikerült! Már a külcsín is rendkívül dögös, látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel készült. A zsemle jó masszív, és irgalmatlanul meg lett pakolva minden földi jóval! A hús abszolút első osztályú, tökéletesen mediumra sütve, lapka sajt helyett rengeteg igazi reszelt cheddar sajttal, ami nyúlik, mint a mesében, de van itt még spéci szósz, kevert saláta (rukkola, bébispenót, madársaláta) és pirított hagyma is. Nincs mit ragozni, ez egy iszonyatosan dögös, premium burger, amitől még a legedzettebb burger fanatikus is elégedetten csettinthet! Ráadásul alapértelmezésként jár hozzá a rendkívül jó minőségű és fantasztikusan fűszerezett csónak burgonya is!

Az étlap sokszínűségét jól mutatja, hogy ha már egyszer ilyen közel a víz, akkor a strandosabb vonal is képviseltetve legyen, így aztán van rendkívül guszta velős pirítós, mennyei chilis rákfarok és őrülten szexi egészben sütött pisztráng házi burgonyával és salival. De a világért se hagynám ki a felsorolásból a kakaslevest házi tésztával vagy a másnaposságra kiváló betyár levest sem. Nincs mit szépíteni, ez itt maga a gasztroparadicsom! Mesés környezet, családias hangulat némi retro felhanggal, barátságos, közvetlen személyzet, és párját ritkító étel-itallap. Én már most tudom, hogy törzsvendég leszek! A megközelítése a helynek egyébként vonattal és busszal is borzasztó egyszerű, május 19-én a Street Food Éjaszakáján pedig hosszított nyitvatartással és az étlap összes szereplőjére adott 20% kedvezménnyel várják a szomjas / éhes street food fanatikusokat!

Nyitvatartás a Street Food Éjszakáján: 11:00-24:00-ig, a kedvezmények pedig egész nap érvényesek!

Tó Bisztró
2131 Göd, Bartók Béla u. 6.
tobisztro@gmail.com

Nyitvatartás:
H-P 16:00-23:00
Szo-V 12:00-23:00

Fotók: Csiki Vivien

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..