Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
GASZTRO

Miért pont sörfőzés? Mert a sör az az ital, ami mellett a legtöbb ismeretség, barátság kötődik, és ez az, ami a legjobban összehozza az embereket

kissler-sörfőzde

A hazai kézműves sörök és a sörfőzdék erősödésével, a kapcsolódó rendezvények sikerét figyelembe véve, a hazai nedűk egyre nagyobb térnyerését követve elérkezettnek éreztük az időt arra, hogy egy kiadványban vonultassuk fel a hazánkban forgalmazott kézműves sörök és sörfőzdék legjavát, egyesével, részletesen mutatva be azt a 20 vállalkozást, akik ma a legfinomabb habzó nedűket kínálják ebben a műfajban. A március végén megjelenő Kézműves sör TOP 20 – Magyarország legjobb kézműves sörei és sörfőzdéi című újságot kézbe véve ti is megtudhatjátok, kire érdemes odafigyelni ezen a téren kis hazánkban, addig pedig következzenek a kiadványban szereplő sörfőzdék részletes bemutatásai.

Sorozatunk e részében a Kissler sörfőzde történetét meséljük el nektek.

A kezdetek

1993 nagyon tartalmas év volt, hiszen két részre bomlott Csehszlovákia, létrehozták a MÁV Rt-t, elindult a Szerencsekerék című műsor, augusztus 19-én letette alkotmányos esküjét és ezzel hivatalosan is elfoglalta a belga trónt II. Albert belga király, és nem mellesleg ugyanezen a napon, Dombóvár kertvárosának peremén elkezdte szárnyát bontogatni egy kis családi vállalkozás, a Kissler sörfőzde.
És, hogy miért éppen a sör? A válasz egyszerű, ez az az ital, ami mellett a legtöbb ismeretség, barátság kötődik, és ez az, ami a legjobban összehozza az embereket.

Sörsor

A Kissler Sörfőzde pályafutása világos és barna sörök készítésével kezdődött. A kilencvenes években ezek a sörök pusztán szűrtek voltak még, és gyorsan kellett őket elfogyasztani, mert 8-10 napot követően újból erjedni kezdtek a még bennük található élesztő miatt.

Ahogy múltak az évek Kiss Lászlóné, aki húszon három éve főzi a sört és Kiss László tulajdonosok is egyre több tapasztalatot szerzettek, így készítettek jobbnál és jobb minőségű főzeteket, amelyeket már pasztörizálni is tudnak, és sikerült bővíteni a termékpalettát is. Elkezdtek a sör alapvető négy alapanyaga mellé friss gyümölcsöket, fűszereket hozzáfőzni. A világos és a barna mellett felsorakoztathatnak immáron tíz különféle gyümölcsös fűszeres sört is.

Alapelvük, hogy csak a legkiválóbb söröket tegyék a vendégek elé, így a főzés során, vagy azt követően semmilyen mesterséges anyaggal nem dúsítják a söreiket. Azok pusztán az együtt főzött természetes alapanyagok erjedése során érik el íz világukat.

Amit semmiképp ne hagyj ki

„Minden sör saját gyermek, így inkább nem nyilatkoznék arról, hogy van-e kedvencem” – mondja Kiss László és inkább arra biztat, hogy a fogyasztó próbálja meg a neki legjobban tetszőt kiválasztani a Kissler szortimentből.

Hol kapható?

A Kissler sörök első sorban Dombóváron a főzde két saját üzletében kaphatóak, de megtalálhatóak Pécsen, Kaposváron és Budapesten is.
Mire a legbüszkébbek?

A Főzde háziasszonya a kezdetektől fogva „belefőzi” a szívét és lelkét is a söreibe, ennek köszönhető, hogy a megalakulásuk idején indított számos főzde már csak a múlté, ők pedig még mindig népszerűek a fogyasztók körében.

Söreik az eltelt évek alatt számos hazai és nemzetközi elismerést szereztek, többen közülük aranydiplomával rendelkeznek, a világos, Ősforrás névre keresztelt sör pedig gyémánt diplomát is, birtokol. A Holló nevű barna sör az arany diploma mellett 2014. évben egy a világ független kézműves sörfőzőiből álló zsűritől megkapta az eddigi legrangosabb elismerést, a 2014. év Leginnovatívabb sörének járó trófeát és aranyérmet is.

A Kissler Sörfőzde elsőként kapta meg Dombóvár városától az Ivanics Antal díjat, elismerve, hogy minden eddig elért eredményükkel jó hírét vitték a településnek.

Sörrajongók figyelem, most szavazhattok Magyarország legjobbjára! Ha Téged is érdekel, hogy ki kerül ki végül győztesként a 20 hely közül, kövesd figyelemmel a Flyerz Facebook oldalát, és ha Te is szeretnél beleszólni az eredmény alakulásába, voksolj Te is az online szavazásunkon! Az eredményhirdetés március 30-án lesz az Első Kézműves Sörfőzde és Kézműves Sör Díjátadó Gálán. Kattints és támogasd meg egy szavazattal azt, aki szerinted a legjobb!

TOP 20 Kézműves Sörfőzde

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..