GASZTRO

Motivációért nem kellett messzire menni: ilyen volt a II. Flyerz Gastro & Event Marketing Konferencia

csv_3119

Október 27-én második alkalommal került megrendezésre a Flyerz Gastro & Event Marketing Konferencia, melyen ezúttal a szakma sikertörténetei voltak középpontban. Az előadók meghívásakor arra törekedtünk, hogy a hazai gasztronómiai és rendezvényes vállalkozások közül azokat a példákat hozzuk el, akiknek történetéből bárki tud meríteni, akár mindennapjaihoz, akár saját üzlete sikeréhez. Helyszínnek pedig a már önmagában inspiráló Várkert Bazárt választottuk, hogy méltó körülmények között hallgathassa meg közönségünk a motiváló történeteket.

Molnár Edina, a Flyerz Magazin főszerkesztője
Molnár Edina, a Flyerz Magazin főszerkesztője

A konferenciát Molnár Edina, a Flyerz Magazin új főszerkesztője nyitotta meg, aki október elején csatlakozott csapatunkhoz. Beszédében felvázolta a Flyerz jövőjét, mely gyakoribb megjelenést, magasabb példányszámot és még igényesebb tartalmi kivitelezést hoz el olvasói számára. Emellett hivatalosan is bejelentésre került a Flyerz Szeged, melynek indulása novemberben lesz esedékes. Illetve a következő évben az ország több pontján is tervezzük helyi magazinok kiadását, így válik a Flyerz-ből fővárosi mellett regionális trend- és programajánló magazin.

Nemes Richárd, Sziget Kulturális Szervezőiroda
Nemes Richárd, Sziget Kulturális Szervezőiroda

Az első előadás egyből a Flyerz egyik exkluzív vendégéhez kapcsolódik: a Sziget Kulturális Szervezőirodától Nemes Richárd érkezett, hogy megossza a közönséggel a Gourmet Fesztivál múltját, jelenét és egy kis bepillantást engedjen a jövőbe is. Emellett érdekes kulisszatitkokat ismerhettünk meg, melyek sokszor nem is tűnnek fel, ha az ember laikusként látogat el egy ilyen léptékű fesztiválra, de egyből szemet szúrnának, ha nem a mindenki által ismert módon oldották volna meg a szervezők az adott problémát.

Takács Gergely, Zabáljcsak
Takács Gergely, Zabáljcsak

Flamm Gábor, a Kobe Sausages kereskedelmi vezetője arról mesélt, miként lehet egy brandet a fesztiválokon való kitelepülésekből felépíteni, és milyen nehézségekkel néznek szembe a brand külföldi bevezetésénél, illetve a márka levédetésekor. Utána Takács Gergely beszélt arról, miként lehet egy lelkes csapattal, egy jó ötlettel és folyamatos akarattal olyan vállalkozást létrehozni, mely finom ételei mellett közvetlenségével nyerte el az emberek szívét. A Zabáljcsak életszemlélete teljesen magával ragadta a jelenlévőket, és a finom ételek említésére már mindannyian korgó gyomorral várták az ebédszünetet.

Ebéd a Gnocchi Furgonnal
Ebéd a Gnocchi Furgonnal

Az egy órás szünet alatt a hallottak megtárgyalása mellett volt lehetőség megkóstolni a BodrogSmoker őszi kacsasalátáját, kaláccsal és kakukkfüves, tokaji szamorodnis vinegrettével locsolva. A főételt pedig a Gnocchi Furgon szervírozta: az őszre való tekintettel sütőtökös változattal is készültek, ami osztatlan sikert aratott a résztvevők körében.

Bodrogi Eszter, Fűszer és Lélek
Bodrogi Eszter, Fűszer és Lélek

Ebéd után Bodrogi “Fűszeres” Eszter élvezetes előadásával pezsdítette fel a közönséget – arról mesélt, miért indította el a Fűszer és Léleket és hogyan vált belőle Magyarország egyik legkedveltebb gasztroblogja, miként adta ki könyveit és lett a Nők Lapja Café arca, háziasszonyok tízezreinek példaképe. Utána Sándor Béla, a gyöngyösi gasztrobisztró, a Bori Mami egyik tulajdonosa érkezett, aki vidéki gasztromissziójáról mesélt, melyben minőségi alapanyagok után kutat nap, mint nap. A Bori Mamiban valódi ízeket mutatnak meg vendégeiknek, nagy hangsúlyt fektetnek a friss és lehetőség szerint helyi termelőktől beszerzett alapanyagokra, mivel úgy vélik más energiája van annak az alapanyagnak, ami leszedés után nem sokkal már a konyhában van. Emiatt lesz a vidék a legjobb választás a vendéglátásban, hiszen olyan pluszt nyújt ez a vidékiség, legyen szó kézműves borászatról, farmokról vagy kistermelőkről, amit Budapesten nehezen lel meg az ember. 

Kárai Dávid, Nosalty

Kárai Dávid, a Nosalty lapigazgatója lépett ezután a pódiumra – akit legtöbben ízHuszárként ismernek – és mutatta be Magyarország legnépszerűbb receptoldalának működési modelljét, majd mesélte el egyenként többmilliós nézettséggel büszkélkedő videóik előkészületeinek és forgatásainak történetét és elárulta azt is, hogy nincs szükség hatalmas értékű technikai felszereltségre, vagy komolyabb vágói tapasztalatra ezek megvalósításához. Ezzel együtt pedig azt mutatta meg, hogyan változott a vizualitás szerepe az elmúlt fél évben a közösségi média felületein és hogyan segítette ez hozzá a Nosalty-t növekedéséhez.

Köves Zoltán, a Magyar Fesztiválgasztronómiai Egyesület Elnöke

A kávészünet alatt mindenki kellemesen felfrissült az utolsó etapra, melyet Köves Zoltán nyitott meg az ezen a nyáron debütáló Zamárdi Gasztro és Utcza Fesztivál történetével. A főszervező előadásában arról mesélt, hogyan tud egy négy fős csapat megrendezni egy négy napos, tizenötezer főt számláló fesztivált, kapcsolódó személyes történetei tanulságként állhatnak mindenki előtt, aki fesztiválszervezésbe vágja fejszéjét. Ezután a magyar kóla, a Tikkadt Szöcske, egyik tulajdonosa, Neumann-Bódi Edit és marketing vezetője Vízer Gergely álltak ki a nagyérdemű elé, és mutatták meg, miként vágtak bele anno a világ egyik legnagyobb márkájának,  a Coca Colának konkurenciát állítani, és hogyan érték el ajánlások által, hogy az egész ország megismerje és megszeresse ezt a finom és roppant szórakoztató márkát.

Hartai Róbert, Spíler társtulajdonos
Hartai Róbert, Spíler társtulajdonos

A második Gastro & Event Marketing és Sikertörténet Konferenciát Budapest legmenőbb bárjának egyik tulajdonosa zárta: nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor a Spíler alapítója, Hartai Róbert elfogadta meghívásunkat. Róbert előadása tette fel a pontot a motiváció ‘i’ betűjére, és mutatta meg, mi is valójában a Spíler titka. Beszéde az egész közönséget magával ragadta és már nem is a Várkert Bazárban ültünk, hanem képzeletben a kedvelt hely falai között ültünk barátokkal együtt egy-egy italt szürcsölve.

Flyerz Gastro and Event Marketing és Sikertörténetek Konferencia
Flyerz Gastro and Event Marketing és Sikertörténetek Konferencia

A konferencia közönsége szerencsére hamar feloldódott, így közvetlen hangulat alakulhatott ki, melyben az előadókkal könnyedén vitatták meg a felmerülő kérdéseiket, osztották meg gondolataikat. Aki ott volt, ötletekkel, motivációval telve hagyhatta el a Várkert Bazár épületét, a Flyerz dolgozói pedig azzal a gondolattal térhettek nyugovóra, hogy sok eredeti ötlet kaphatott ezen a napon löketet, és több vállalkozás vezetője nyerhetett inspirációt a folytatáshoz.

Találkozzunk jövőre is!

A teljes galériát itt tekinthetitek meg:

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .