MOTORSPORTSPORT

Mugellóban kezdődött meg a szezon a Nem Times Racingnek

Tóth Max 1

Az hosszú kényszerszünet utáni első versenyhétvégéjén Tóth Maxwell és Kecskés Bence állt rajthoz, és felemás eredménnyel tértek haza.

A New Times Racing fiatal pilótája, Toth Maxwell már alig várta, hogy végre motorra pattanhasson a CIV Elf Moto3 Junior szériájában. Az előzetes nevezések igaznak bizonyultak, így a mezőny igencsak népesnek bizonyult Olaszországban.

Max az edzéseken igyekezett visszarázódni, és a verseny előtti warm up-on már jól teljesített, bár még össze kell szoknia a motorjával, amivel nem tudott sokat edzeni. Végül 30 főt számláló mezőnyben a 16. helyen intette le a kockás zászló, ami kezdésnek igazán biztató eredmény. Ezek után nem csoda, hogy a magyar származású amerikai versenyző már nagyon várja a következő misanói fordulót.

Kecskés Bencének sajnos nem alakult ilyen szerencsésen a hétvégéje, ugyanis a szombati erős eredményei után, a vasárnapi warm up-on a motorja elvesztette a tapadást, Bence elesett, ennek következtében eltört a lába, így ki kell hagynia a következő versenyhétvégét. Öröm az ürömben, hogy műteni nem kell, így otthon lábadozik.

 

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

 

 

 

 

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .