EGÉSZSÉG & SZÉPSÉGFLYERZ REVIEW

Otthonunk fertőző pontjai

Egy tanulmány szerint lakásunk kritikus felületein több mint 340 különböző mikroorganizmus is jelen lehet egyidőben. Nem mindegyikük káros az emberi szervezetre, azonban néhány közülük kifejezetten veszélyes az egészségre. Ilyenek többek között a staphylococcus,  az e. coli baktériumok, a szalmonella vírus, és a penész- és élesztő gombák. Az új koronavírus szintén előfordulhat, hiszen akár órákig is képes életben maradni a különböző felületeken. Műanyag és rozsdamentes acél felületeken több mint 72, kartonpapíron több mint 24, réz felületen több mint 4,  és a levegőben is több mint 3 órán keresztül fertőzőképes tud maradni. A hiedelemmel ellentétben a kórokozók nemcsak emberről emberre terjedhetnek, hanem emberről tárgyakra is, ahonnan tovább fertőzhetnek. A felületeken megtelepedő vírusok és baktériumok életbenmaradási és szaporodó képességét a felület típusán felül a takarítási szokások, a fertőtlenítés gyakorisága, és a kézmosás, tisztálkodás gyakorlata is befolyásolják.

Konyha

A nyers, mosatlan élelmiszerekkel, különösen a nyers hússal érintkezésbe kerülő, főleg nedves felületek konyhai hőmérsékleten kiemelt veszélyforrást jelentenek. Ezek közül kiemelendők:

  • konyharuha és mosogató szivacs – a felületükről 75% fölötti arányban mutatható ki a szalmonella és az e.coli jelenléte! Hevítsd fel a nedves mosogató szivacsokat a mikrohullámú sütőben egy percig, vagy áztasd be őket egy deciliter meleg vízbe és adj hozza fél teáskanálnyi hypot, hogy megöld a mikoroorganizmusokat. Hetente többször cseréld le a konyharuhát, vagy inkább használj papírtörlőt!
  • hűtőszekrény – ahol ugyan a hőmérséklet alacsony, de az itt lappangó patogének folyamatosan fertőzik a konyhát, ahol már ideálisak a körülmények számukra a szaporodáshoz.
  • vágódeszka 
  • mosogatótálca 
  • konyhapult
  • tűzhely gombjai
  • mikrohullámú sütő gombjai

A hypo és a 70%-os alkohol használata elpusztítja a patogéneket. Az egyszerűség kedvéért használhatsz fertőtlenítő kendőt is a sima felületeken! Moss kezet alaposan mielőtt étellel dolgoznál, illetve a kockázatos élelmiszerekkel való érintkezés után is! (nyers hús, tojás, földesáru)

Fürdő, wc

  • szennyesruha – A dobban felejtett nedves ruha a kórokozók kedvelt helye. Amint végzett gép, teregesd ki a ruhákat vagy kapcsold be a szárítót. Ha több mint 30 percet töltöttek a nedves ruhák a mosógépben, jobban teszed, ha elindítasz még egy mosást. Csak olyan felületen válogasd és hajtogasd össze a kimosott ruhákat ami teljesen tiszta.
  • törülköző – ne hagyd bebüdösödni, szárítsd ki ha nem tudod egyből kimosni. Legalább heti rendszerességgel cseréld tisztára, és 60 fokon mosd hogy mentes legyen a kórokozóktól.
  • pipere cuccok –  kiváló melegágya a bacilusoknak, legfőképpen, ha gyakran magaddal cipeled azokat. Ha nem figyelsz a higiéniára az új koronavírus könnyedén a smink készleteden landol és innen könnyedén bejut a szervezetedbe a szádon, orrodon vagy akár a szemeiden keresztül is. A legjobb megoldás, ha száraz, szobahőmérsékletű és tiszta helyen tárolod a sminkes cuccaidat. Az ecseteidet heti egyszer mosdd meg sima szappannal, vagy használj enyhe alkoholos fertőtlenítőt, hogy megakadályozd a fertőzést.
  • fogkefe – Csöpögtesd le és, tartsd szárazon. 3-4 havonta cseréld újra. Egy- egy elhasznált fogkefe jól jöhet a szűkösebb illetve nehezen elérhető helyek takarítása során.
  • fürdőkád
  • csaptelepek
  • lefolyók
  • fürdő, wc helyiség kilincsek, kapcsolók, padló
  • wc és tartozékai

Itt is javasolt a hypo- és alkoholos oldat, illetve a fertőtlenítő kendők használata. Azokat a felületeket amelyekkel gyakran érintkeztek, naponta fertőtlenítsd le. Heti egyszer alaposan takarítsd ki az egész fürdőszobát. Moss kezet amilyen gyakran csak tudsz.

Közös életterek

  • távirányító
  • telefon
  • klaviatúra
  • táblagép

Fertőtlenítő kendővel törölgesd át a felsorolt tárgyakat. Ügyelj arra, hogy új kendőt használj az egyes felületeken. A gyakori fertőtlenítés itt sem maradhat el, ahogyan a kézmosás jelentőségét sem tudjuk eleget hangsúlyozni.

 

Házi kedvencek

Házi kedvenceink sok szennyeződést hozhatnak be otthonunkba. A fertőzés terjedését megelőzheted azáltal, hogy megtisztítod a mancsait séta után szappanos vízzel, mielőtt a lakásba lépnétek. Naponta tisztítsd meg az etetőtálat és a műanyag játékait meleg szappanos vízzel. Mosd ki mosógépben havonta egyszer a plüssjátékait.

Hazaérkezés

  • cipő
  • kulcs
  • pénztárca, készpénz
  • táska felülete

 

Vedd le a cipődet mielőtt belépnél a lakásba! Tedd a házon kívül használt holmikat egy elkülönített helyre az ajtó környékén, ahonnan aztán felveszed induláskor. Az a legjobb ha fertőtleníted őket, főleg, ha otthon is kézbe veszed valamelyiket. A kézmosás semmiképpen sem maradhat el a folyamatok befejeztével.

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .