SPORT

Van, aki forrón szereti – Bikram jóga

Screen shot 2016-02-26 at 20.42.38

a-fitness-ejszakaja-aprilis

40 fokos hőségben mozdulatlanul feküdni is tikkasztó, hát még végigcsinálni ebben a klímában a 26 ászanát, azaz a kitartott jógapózokat. A jógafajták egyik legnagyobb kihívást jelentő fajtája következik!

Ez a jóga akárhol nem űzhető: kizárólag a 40 fokosra hőmérsékletűre felfűtött, kb. 60 %-os páratartalmú teremben 90 percen át végzett, meghatározott gyakorlatsor számít bikram jógának.

Screen shot 2016-02-26 at 20.20.24
kép: Pinterest

A jóga klasszikus válfajai is valóságos csodát tesznek az emberrel mind testi, mind szellemi értelemben, a bikram jóga pedig mindezt olyan erős méregtelenítő hatással fejeli meg, hogy az első alkalmakkor szabályos rosszullétekről, majd a kisebb sokkot követően soha nem tapasztalt módon könnyed, felszabadult érzésről számolnak be kipróbálói.

Screen shot 2016-02-27 at 10.09.02
kép: Pinterest

A nagy melegben az erek kitágulnak, az izmok, kötőszövetek vérellátása megnő, ezáltal lazább, könnyebb lesz a mozgásunk, hajlékonyabbak leszünk. Az intenzív izzadás (vagyis vízveszteség)miatt a folyadékpótlás megengedett már az óra alatt is, az edzést követő zuhanyzás pedig kötelező, hiszen a másfél órás gyakorlatsor alatt meglepően nagy mennyiségű méreganyag csapódik ki a bőrfelületen. Gyakorlott bikramozók beszámolója szerint az óra alatt és közvetlenül utána észrevétlenül fogy el másfél liter ásványvíz!

Screen shot 2016-02-26 at 20.25.51
kép: Pinterest

A bikram jógát kitartóan űzők e mozgásfajta valódi szerelmesei lesznek. A rendszeres jógázásnak köszönhetően szépül az arcbőr, feszesebb lesz a bőr az egész testen, segít a narancsbőr felszámolásában, a napközbeni fáradtság megszüntetésében, a vérnyomásproblémák helyreállításában, de mindenekelőtt nyugodttá, derűssé és kiegyensúlyozottá tesz.

Screen shot 2016-02-26 at 20.22.54
Bikram Choudhury (kép: bikramyoga.com)

Egy kis kedvcsináló gyanánt egy idézet a bikram kitalálójától és legnagyobb mesterétől: “A jóga az egyetlen testedzés a világon, melyet bármilyen életkorban el lehet kezdeni. Mindig van olyan gyakorlat, amelynek segítségével javíthatod egészségi és lelki állapotod”. (Bikram Choudhury)

Ugye tudod, hogy az április 16-án megrendezett FITNESS ÉJSZAKÁJÁN többféle jógát is kipróbálhatsz?

A Fitness Éjszakáján résztvevő jóga- és fitnesztermek, ahol jógaórák is lesznek:

KEZDD EL!

Az első lépések mind ijesztőnek tűnnek, de csak kezdd el, nyomd a START-ot! Hiszen már vártak Rád, egyenesen büszkék Rád, segítenek majd Neked és ott lesznek Veled, míg el nem éred a célod.Tudod miért? Mert végre ELKEZDTED! A Flyerz bemutatja: A Fitness Éjszakája – Megmozgatjuk a várost!2016. április 16-án már 16:00-tól országszerte!Részletek: https://www.facebook.com/events/749536058510550/

Közzétette: Flyerz Magazin – 2016. február 17., szerda

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .