GASZTRO

Verseny a Legjobb Street Food Hely címért! Na, de ki a zsűri?

street-food-dijatado

Pénteken startol a tavasz egyik legizgalmasabb gasztro – marketing konferenciája, amely a legtöbb fővárosi és a vidéki éttermet, street food bisztrót vagy egyéb vendéglátóhelyet, netán food truckot üzemeltető tulajdonosnak felkeltette az érdeklődését. A konferencián neves előadók beszélnek majd arról, hogy hogyan is lehet marketing ügyileg is felfuttatni egy helyet, ha már megvannak a minőségi alapok. Az eseményt pedig egy díjátadó fogja zárni, ahol a Ti szavazaitok alapján bekerült hat street food hely közül győztest hirdetnek. Első körben nézzük azokat a helyeket, amik a legtöbb szavazatot kapták (nem sorrendben közöljük a döntősöket): Rapaz, Zabáljcsak, W35, Bamba Marha Burger Bár, Burger House, Tuning Bar&Burger.

A közönség díjas pedig az újkígyósi Yes, Chef bisztró lett, aminek külön örülünk, ugyanis nagyon támogatjuk a vidéki gasztronómusokat, akik a helyi termelőktől szerzik be az alapanyagokat és helyi vállalkozásban gondolkodnak, megmutatva ezzel azt, hogy vidéken is van helye a kulináris élvezeteknek, és az újításoknak.

A versenyben lévő hat helyezetthez pedig a héten ellátogatott a Flyerz zsűrije, hogy meglepetés szerűen tesztelje azokat. Jöhet a dobpergés, mert nem akármilyen zsűrit hoztunk össze ennek az igen éles versenynek a bírálására! A zsűri tehát:

Vad-Horváth Zoltán
Vad-Horváth Zoltán

 

Vad-Horváth Zoltán, egy személyben a Magyar Street Food Egyesület elnöke, a Meat & Sauce tulajdonosa, és az összes hazai street food hely és food truck lelkes képviselője és aktivistája. Hosszadalmas jogi engedélyeztetések, a hatóságokkal történő egyeztetések és e különleges szakma járható útjának kitaposása az ő nevéhez fűződik, ahogy azok az úttörő street food rendezvények (pl. Food Truck Show Budapest) is, melyek egyre nagyobb tömegeket mozgatnak meg évről-évre. Ha valaki tudja, mi fán terem a street food, akkor az ő.

Sándor Béla
Sándor Béla

Sándor Béla, a Bori Mami, Gyöngyös népszerű gasztroműhelyének tulajdonosa, a vidéki gasztroinnováció becsületbeli harcosa, a magyar gasztronómia jelentős alakja. A kézműves borászatok, a színvonalas vidéki vendéglóhelyek és a kistermelők felkutatása, valamint támogatása mellett tette le a voksát. Elöl jár példájával, saját éttermében is javarészt helyi termelőktől vásárolt alapanyagokat használ, és ezt a hozzáállást népszerűsíti mindenhol, amerre jár. Számos vidéki gasztro program szervezője, tudása és kapcsolati hálója eredményeképpen nem lehet zavarba hozni, akár a modern gasztronómiáról, akár hagyományőrzésről esik szó.

Bereznay Tamás
Bereznay Tamás

Bereznay Tamás séf, akitől minden étterem tulajdonos retteg, persze csak addig, amíg meg nem ismerik. A népszerű A Konyha Ördöge reality műsorvezetője 25 éve él-hal a szakácsmesterségért, és haragszik arra, aki nem főz finomat, mivel hitvallása szerint ugyanannyi idő jót főzni, mint rosszat. A zsűrizésben nem ismer kegyelmet, hiszen ő maga sem adna ki olyan ételt a keze alól, amire egy picit is húzná a száját. Számára a konyha egy szent hely, és úgy szereti az ételt megkóstolni, ahogy azt a séf megálmodta, nem pedig “krumpli helyett rizs körettel”.

Varju Zoltán
Varju Zoltán

Varju Zoltán, a vendéglátás és vállalkozásfejlesztés szakembere. Nevéhez több mint egy tucat budapesti szórakozó- és vendéglátóhely elindítása és fellendítése kapcsolódik, igaz ő sosem állt ki a rivaldafénybe. Hitvallása szerint erős alapok kellenek, és teljes odaadás, és ha valami egyszer beindul, akkor arra még inkább oda kell figyelni. Nemcsak a belbecs, de a külcsín is fontos, hiszen ma már az dizájn is ugyanolyan hangsúlyt kap, mint az, hogy a felszolgáló köszönjön, ha belép a vendég az ajtón.

 

Izgalmas egy hétnek lehetett tanúja a Flyerz zsűrije és biztosak lehettek benne, hogy pénteken a Flyerz Gastro & Event Marketing Konferencián elmesélik melyik helyen milyen finomságokat kóstoltak, és mik voltak azok a kritériumok, amik alapján megszületik a döntés, hogy melyik étterem nyeri el a Legjobb Street Food Hely címet.

Fődíj: 1 éven keresztül “A Legjobb Magyar Street Food hely” vándor díj birtoklása, és egy 300.000 Ft értékű Flyerz hirdetési csomag!

  1. helyezett: Professzionális videó forgatása, vágása a FLYERZ TV által
  2. helyezett: Professzionális gasztro-fotózás

 

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .